Horror versek

Szerelem Oly gyönyörű ez az este! Kezed fogom az enyémbe... Kinyílik egy titkos ajtó: A szerelem csak ágyban a jó. Ott fekszünk már mind a ketten, Anyaszülten, meztelenen, De mégsem vagyunk egymáséi, És elkezd végre derengeni... Még hiányzik egy kis apróság, Valami kis bolondosság... Nekem van egy jó ötletem, Te feküdj csak a helyeden! Indulhat a gyönyör-menet? Kell az utolsó vérkenet? Közelséged nekem oly izgató... De megvan a penge és az altató! Egy folt vér a faladon... Nedves, forró az arcodon; Megállíthatatlanul folyik, A végzet színe mindent elborít. Isteni jel! oly gyönyörű... De most - most nálad a köszörű! Tedd meg, amit meg kell tenned: Élezd csak szépen körmeidet! Puffadt ujjaid belém szúrnak, S én átadom magamat a vágynak: Imádlak! Drágám, én szeretlek! Mondj hát búcsút két kezednek! Üvöltve nyögtem lábszáramért, Mikor fejszéd hozzája ért; És a törött csontdarabok Tüdőd mélyén hibátlanok. S a vérző sebhely - szemed helye: Gombostűkkel szórtam tele. Érezd, mit én! csináld magad! Kis csomókban tépkedd hajad! Így vagy szép, én így imádom; Te vagy minden, a kis világom! Dagadt hasad véres, remeg, Hisz kiömlöttek már a belek. S most e belekkel elborítom Saját, összemocskolt arcom... És élvezek, és élvezem, Ahogy beléd váj a kezem! Már szemem is árválkodik, A Te gerinceden folyik. Csendes, nyugodt most a világ, Vágjuk hát fel egymás hátát! Kéz a kézben, száj a szájra! Pengéket a szájpadlásra! És e csókkal egybeforrunk... Szerelmünkben elpusztulunk. Oly gyönyörű ez az este! Nem emlékszünk majd reggelre A vérfoltra a faladon, A pengékre a torkunkon. Szép Láttam egy lányt Gyönyörű ruhában Olyan csodás volt, Mint Te egy kukában Átvágott torokkal, Hátadban a késem, Sírodra - ígérem - E pár sort vésem... Hominis Nocturna Azt hitted csak álom De a fogak nyoma valódi Harapás a nyakadon Sejted, át fogsz változni? A sötét éjszakában Egy gonosz lény jár halkan Neve ott a szádban Súgd meg nekem gyorsan! Elgyengülsz lassan És halál szelét érzed Majd összeesel holtan Szemed égre mered Kevés idő multán Egy kriptában ébredsz Magadra gondolván Csak sötétben élhetsz A sötétség fia vagy Káin vérét birtoklod Évezredek súlya nagy Nem tudható korod Kárhozott lélek lettél Átkozott az öröklétig Eddig fényben éltél S most csak napkeltéig Rontást mondtak lelkedre S száműztek a halálba Emlékezz a nevedre: Hominis Nocturna Egy sötét világ ....tudom, hogy hol vagyok a valóság fonalát, mit vaskézzel szorítok el nem engedem így azután nyugodtan szemlélhetem az álmok égő metropolisát mindazt mi körülöttem zajlik- a sötét világ a halál itt tapinható eleven, suhanó a torokszorító szédítő felismerések hintája a vad hold alatt megmérgezik a valóság papiros ízű, rágós húsát az éjji útcákat rovó vámpírok- létezésük nyílt titok a rettegők, csupa kárhozott elme az intellektuális bűnözők tengere a nap üvölt az égen a hold suttog mögötte megrogyan az elme mert nem létezik a remény itt, a pokol legmélyén itt minden igaz még a fordítottja is az amit valósnak hittél az nem igaz a gonosz városok önmagukat falják lakóik ostobák sivár a valóság az éjszaka a rettegésé a gonosz hold nevet s nappal csakis az anyag, semmi más nem lehet bűnösök,és nincstelenek máshonnan idetévedtek kik félrefordítják arcukat ha zavarni akarod éber álmukat ezen a helyen csak egy biztos áttörhetetlen a fal, ami mocskos a rémület síkos kipárolgásától a sötét istenek megvető nyálától csatakos, habos rom a védmű az álmok égő metropolisza hol nincs remény soha a csillagok sikítása fület tépő lárma amikor az ég közepén a jéghold gleccserei sugároznak ismeretlen, ártó miazmát s tudom, hogy aki ideát tengeti szerencsétlen sorsát rémült háborús bűnösök intellektuális bűnözők piti tolvajok halott szélhámosok hogy ők már sosem jutnak ki az űrbe, hogy be vannak zárva ha nem lépnek- örökre az álmok égő metropolisza mi soha el nem hamvad lobog az örök háborúban mit önmaga ellen visel s mikor a szél felszárítja a sarat újra és újra támad és a távoli csillagok - az elérhetetlenek- jegesen süvítő kakofóniája ami a kozmikus csend acélmagánya burokba zárja a sötét várost csend van- kínlódva...hörögve nem tudja megszülni a valóságot ......... Agyprogram Gyere nyugodtan Barátom Látom jó színben vagy foglalj helyet igyál gyújts rá érezd otthon magad lazulj el tedd fel a lábad mondjuk ide az asztalomra beszélgessünk látod a fejtámlát fémkorona ezt most feltesszük fogjátok le szíjat mehet az áram Bosszú Elárultak, becsaptak, megöltek, Hatalmamban áll végre a gyűlölet. Hideg kriptám mély sötétje, A bűnösöket ez kísértse! Immáron mit sem ér a könyörgés, Végre visszafizethetem hátamban a kést. Véreteket ontom mindannyitoknak, Gyermekeitek feláldozom a pokolnak. Vörösen izzik, majd fényes pallosom, Ereitek elixírje folyik végig arcomon. Levágott fejeitek lándzsára tűzöm, Kiontott beleitek nyakamba fűzöm. Visszatért hát a Sötét Árnyék, Szíveteket kezemben tartom, ó, söpredék. Aranycsarnokaitok oszlopait rátok omlasztom, Nagy kertjeitek szőlejét megrohasztom. Szépen festett mosolyotok fültől fülig vágom, Gyöngyházszín szemgolyóitok kivájom. Ezt kell tennem ti átkozottak, Nem lesztek többé diadaltól ittasak. S, mikor vége lesz soraitoknak, Lelkem végre megnyugodhat. Akkor visszatérek aludni síromba, De egy valaki, majd dobjon virágot a hantra! A pókhálóban Élettelen izomkötegek kíPorcelánpókok porcot szaggatva szövögetik kemény hálóikat Borotvapenge csápok ezrei rágják, rágják a feszes, elhalt húst Hideg fémcsikorgás a csontok meszes-velős oszlop cölöpjein gyói tekergőznek a bűzös sötétben A feltépett erek összetörik a valóság páráshideg tükrét Üveget karcol, üveghúsba vág tükörszerv törik vérszilánkokra A fájdalom kis rovarlényei a porcelánhálóban vergődnek Lárvasikolyaikat elnyeli a levegő hömpölygő tajtéka És ahogy recsegve elszakadnak a törékeny kerámia szállak A sebzett, kényszerfeledésbe zárt fájdalmak szabaddá válnak... ismét Beléjük kap egy szél s árnycsomóvá dagasztja őket.   Gonosz álom ...Szembe jönnek... furcsán, zavarosan, óvatosan lidércfény, beugró, hatásos gyanakodva üldözöd az arcod sáros - mikor odaérsz, a fagyottan csillogót remegő ujjakkal, rángatod az ajtót csorog a víz rólad árnyak moccannak: - A skizofrén tényező! - sikamlós véreső különös képek görcsösen próbálod felejteni őket gonosz félmosolyok távolban visszhangzó halálsikolyok nyugtalanító testetlen szemek sötét jégvermek mélyén megrekedt félelmek jéggé válik a szó hullámzik, csapkod a sötét vízű tó csillogó pengék - díszlépései a tébolyult fekete fenevad moccan a szádban érzed a félelem ízét keserű, maró buborék zsigereid görcse testet ölt odabenn - - El innen! - nincs arca, csak szeme ha lélegez, a halál lehelete üvöltve rohannál már régen nem vagy magadnál a bomlott agyadban két szellem áll hadban reszket a hús egy sötét örvény húz befelé, valahová, át leomlott immár minden gát a sikolyok nem is a tieid fogakat növesztett sebeid - El innen! El innen! - nyomodban lohol a félelem fut, liheg kéjesen repülsz szabadesésben El innen!... - ...itt maradtál száradó csontjaid keringnek körülötte gonosz álmaid... Fuss, fuss csak el Fuss fuss csak el Úgyis megtalállak A sötétben kereslek majd S meglátlak Torkodat elvágom Vége a világnak. De ne félj tőlem Nem bántalak Kínozni foglak Halálodig Holtomig üldözlek ha kell minden éjjel Ne menekülj előlem mert nem érdemes Minél messzebb jársz Én annál közelebb leszek S az életed félelem lesz ha én üldözlek De ne félj tőlem Minél jobban félsz keseregsz zokogsz Annál könnyebb az én dolgom Hidegvérrel gyilkolok Ha éjjel van csak akkor félj te tőlem Akkor kereslek, kutatlak a halálba kívánlak Üldözlek átkozlak s ha talállak megöllek Ne félj én nem bántlak csak a halálnak kínállak Még mindig futsz? Kérdem én- miért?- Nincs értelme Könnyeid elárulják kiléted S ha megtalállak Szánalom nélkül megöllek Kitépem szíved úgysincs a helyén régen Az életed kín lett mióta megismertél Én csak téged akartalak Tudod te jól átvágtál megaláztál nem foglalkoztál velem De most! Most a halálba kívánnál, könyörögnél, és sírnál Csak velem foglalkozol most már Nem érdekelsz már Átvágtál Tudod már ki vagyok én? A rémálmod a halálod ha kívánod Látom még mindig sírsz Meglátlak Kitépem szíved megszűnik a világ Messze jársz már Arcod már haláltükör Pusztulj el! Nem kívánlak már! Lelked elárult! Te is olyan vagy mint mindenki más rólad rólad, rólad van szó Menekülsz könyörögsz sírsz és könnyezel Elegem volt szíved kitéptem Utolsó könnyed arcodon végigcsordul S a semmibe tekintesz...elszállsz... S már nem kell félned... Látod.. Csak egy pillanat volt.. S mégis Tönkretetted az életed Miért féltél hát tőlem?