Gothic

Elmúlás Oh, milyen gyönge a test, Melyet az idő pusztít szüntelen, S a démoni tükör sem rest, Kacagva jelzi bűntelen.   A halállal vajon minden véget ér, Vagy épp csak ott kezdődik el? A Holt életet. Az Élő halált kér, De a kérdésre csak a csend felel   Fonnyadunk lassan, végtelen, Csak lelkünk élhet örökké Ott már ő is névtelen, Hol válunk sokszögből körökké. Eső Zúdul az eső, Millió könnycsepp Fájdalmában Úszik most a föld,   Sírnak az angyalok, A Magány és a Kín Egymással most Kart karba ölt… Idő Oh, te kegyetlen gyilkos, Ki lassan pusztítasz el, Ahogyan arcomba barázdát, úgy Testemre jeled fested fel.   Nem szólsz semmit, csak Némán, csendben támadsz, S rombolsz élőt vagy holtat, Sárkunyhót és várat.   Oh, te gyilkosok gyilkosa Mestere lassú végzetünknek! Hát nem kegyelmezel soha Nyomorult kis életünknek?   Minden csodás pillanatban Ott lapulsz magad is, tudom, Könyörtelenül habzsolod a jelent, Mert tiéd a hatalom! De a testemet nem adom… Hazug világ Hazug világban ébredek, Talán én sem vagyok igazi már, Körülöttem emberek, Mind álruhában jár.   Ide születtem nem tehetek róla, Ahol az összes ember Hosszú-hosszú idők óta, Csak önmaga lenni nem mer Tükör Tükörbe nézek, onnan Rám tekint egy idegen arc, a másik énem, Miatta folyik most véres harc   Önmagamban… Pedig nem ezt akartam, Hát gyilkolj meg!   Bukott angyalok Suttogó angyalszárnyak Nesze zúg körülöttem, Talán eljöttek értem És a mennyekben várnak.   Behunyt vak szemeim Hát kinyitom végre, Velük nézek az égre, Nyugtatom angyalok testein.   Mint ezernyi szikla, Most úgy hullanak alá, Hinném sietnek talán De reményem halotti szikra   Bukott angyalok arcain Jártatom fakó szemeim, Te is ott vagy kedvesem, Elbuktál lelked harcain.   Megtörten álltok, Titeket a pokol vár, Veletek de mennék már, Rajtatok nincsenek láncok   Ám döbbenten látom, Árnyékom vetül elém, Szárnyakat rajzol körém, S bénán csüggnek a háton   Elmém most feleszmél, Elbuktam hát én is, Régóta élek itt, mégis, Oh, remény, most végleg elvesztél! Leszáll az éj Reményvesztett kéz Mely a sötét mélységből Halványan nyújtózkodik Kapkodva a távolodó reménysugarakat... Miközben a nap leáldozóban Vörösre festi a kék eget... Hamarosan feketébe burkolózik az éjj Nem talál megváltást e kéz... Hol is találhatna... Meghalt a remény Eltorzult a világ Romba dőlt a valóság Nincs több imádság.. Nem bírja tovább Ellepi a mély Körbeveszi a sötét Leszállt az éjj... Gothic lányI. A kopasz fák közt, Mélybíbor alkony Csorog le Sötét szemeidre. Éjszakákon át Illatos füstben, Néhány gyertyaláng Lustán imbolyog, E. A. Poe és holló, Különös versek. Hosszú éjszakák Halk szava füleidben. Fehér bőröd Mint hideg márvány, Melyet a nap fénye Sosem melegíthet. Rózsa ablakok, Gótikus ívű tornyok. Kőcsipkék, kőangyalok. A temető fenséges csendje. Te látod - a láthatatlant, Mikor az éj táncba hív. Mikor az eső táncol A hideg sírboltokon. S a világ - nem ért, Csak érthetetlen néz. Falat építesz magad S világod köré. S magányos óráidban A sötétségbe mélyedsz, Mely óvón körbefon, Magába ringat. Néha, mikor úgy érzed Ellened fordul már minden, Néha, kéklő ereidet Éhes pengékkel vagdosod. Hegek fehérlenek kezeden, S friss vér csordul Soha be nem gyógyuló Égő lelkeden. Sötétség ékszere! Borotva élen járod táncod! Nem értenek meg: sírsz, Vágsz, sötétségbe fordulsz. A sötétségbe menekülsz, Mert a fény széttép? Kár siettetni a véget... Egy nap úgyis oda kerülsz... Óh, gothic lány... Nem vagy egyedül... Más is járja véres táncát, Ne menekülj... Gothic lány II. Gótikus lány Élsz-e még? A lét, fáradt ajkú Halk szavát Hallod-e még? Láthatod a láthatatlant, A sírokon táncolva Nehéz szívvel. Életed minden egyes nap: Darabokra hullik... Hátborzongató Magányos Közel vagy a halálához. Pengéid véresek. Fehér hegek: Keresztre feszítettek Megfeszültél Meghalnál? Ajkadból Melledre vér Csordul. Önön véred, Halálod. Másként Nem élhetsz. Sötétség jegyese Bársony fodrokban Haldokolva. Érzelmek viharában. Nappalok tüzében, Gyertyád fényében. Nem élhetsz? Nem, teheted! Nem mehetsz! Nem engedlek! Szenvedj! Mint én! Érted! Érted? Élj! Virrassz! Kísérts! Érezz! Élj Éj, éj után! Sóhajok földjén, Ködös éjszakán. Vétkezz-mint én! Érezz-mint én! Érezz-hadd fájjon! Légy ember! Érző lélek. Sírj! Zokogj! Fogd kezem! Karmolj belém, Csak ne menj! Bíbor és bársony, Gyertyák és füstölők. Kőcsipkék és éjjelek. És én... Rád várnak. Romjaidon új élet Fakad. Halkan suttogj. Kelj fel. Gyere, várok rád! Csak a Hold fénye Érinthet? Márvány bőrödön Forró kezem. Fagyot lehel ajkad. De nem hagylak! Élj! Lélegezz! Érezz! Szeress! Hagyd, hadd fájjon A lét, fáradt ajkú Halk szava. Gothic lány III. Sárga Holdkorong Nézz le rád S te csak Állsz Lehunyod szemed Megcsókol a szél Hajadba túr Mint olcsó szerető A hideg átölel Megborzongsz Körötted jelek Mozdulatlan állsz A halandóság kertjében Menekülsz? Bőröd fehér márvány Hideg Mint a sírkövek Körötted Holló ríkolt Csipkés tornyok Felett nézz a hold Testedben kéj Szeretkezik az éj Lelkedben kín Halni vágy a lét Menekülj? Rab vagy Magad rabja Az éj rabja A lét rabja Pihenj le Feküdj el Aludj Merülj el Sírod lesz Az éj ÚJ Cigarettám leég A hamu a tálba esik Eltűnt még egy lány, nincs meg még Keresik... Vele kelek Minden egyes nap Szavaiból soha semmit se' feledek Megkap Tévéhíradó, Késő este: "112" Képe látható, de még mindig nincs Megmentő Eljön a vég Azon a reggelen Vágyom rá rég, még él, de Megverem Nem könyörög Ennyit ér az élete Zihál és nyöszörög, érzi, lejárt a Bérlete Kinyitja szemét És tudja hova került Üvölt, sír, bár erősebb a sötét Sikerült Iszonyatos csend A földbe szúrtam a karót Csak én tudom, ki van lent, csak én látom a Koporsót Újabb nap kel Elindulok a körútra Találok egy lányt, ölnöm kell Újra... Egy lélek a sötétben Figyelsz magadba a lelked fáradt. Elsuhannak előtted az árnyak. Hiányzik valami, nem ezt vártad. Még mindig figyelsz, de ezt már láttad. A rejtett sötét egyre mélyebbre fúr beléd Kérdezed tőle, de nem mondja a nevét. Indulatokat támaszt feléd, s lassan elveszi az ember eszét. Irányít téged és észre se veszed. Pedig olyan veled, mint mézzel az ecet. Utálod őt, mégis vele fogsz kezet. De lejár az időd és elveszted az eszed. Várj! A sötét mélyén pislákol még fény. Figyelsz rá és feltűnik a remény. Mit Ő képvisel, csupa jó és erény. De még mindig szívja lelkedet a lény. Megtiltod neki, de ő nem hallgat rád, és végre elnyökögöd első imád. Úgy érzed: ez végre nyugtot ád, de hited nincs, hogy folytasd tovább. Kezdődik újra az önsajnálat. Megint hallgatod: ő mondja a vádat. Újra ellep téged az utálat. És ismét úszol szemben az árnak.