A gyász könnyei
Nézd az esőcseppet, ahogy végiggördül az ablakon! Nézd a könnycseppet, ahogy lecsordul az arcomon! Kint esik az eső, kopognak a cseppek a sírodon. El sem búcsúzhattam! Elrohant az alkalom.
Fájó szívvel gondolok reád minden keserves nap. Minden pillanat ajándék, amit az emléked ad. Már nem álom
Érzem... féktelen motyogás fut végig mély barázdákban mint zabolázott félelem kínt szűl amortizált életed tetőzésére!
Már a gyilok a pacifista védőpajzsa, az undor is keresztül tör rajta s lelkedben éli a végtelenségét a semmiben!
Könyörgésed ordít, hártyát átszakítva, szűk horizonton átnéznek rajtad, majd rájössz felszínen keresnivalód nincs, szerte nézel, senkit látsz mindenhol s állva alszod álmod örökre.
|